A vizsgák miatt be kellett menni az iskolába, ami természetesen egy másik városban van, ahonnan nincs direkt busz csatlakozás az én otthonomhoz, mert miért is ne természetesen. Úgy volt, hogy az egyik osztálytársam hoz haza, de mivel az én tanáromnak órája volt, késve tudtuk csak megbeszélni a feladatokat. Osztálytársamat pedig leshetem, hogy vár majd rám szüleivel másfél órát, szóval nem jött össze. Ergó maradt az iskolabusz. Az egyetlen probléma márcsak az volt, hogy az iskolabusz három óra múlva jött volna csak meg, ugyebár. Szóval elkeztdem várni...

Körülbelül egy órával később kicsengettek a 4. óráról, és az iskola előtt feküdtem a fűben, és kijöttek az alsósok, meg mint megtudtam a 9.-esek, akiknek technikájuk volt, mivel a tanár el volt foglalva 5.-6. órában a 10.-esekkel. Egyszercsak meglátok egy buszról ismerős arcot. Bár még egy szót nem beszéltem vele eddig, egész barátságos volt. Megkérdeztem, hogy korábban jön-e a busz, vagy értejönnek. Mint megtudtam értejönnek a szülei. Mivel jó lenne gyorsan elkezdenem megycsinálni a feladatokat, megkérdeztem, hogy ha nem zavarja őket, velük mehetnék-e (ugyanabban a városban lekunk, szóval nem kitérő nekik). Ő is nagyon kedves volt, meg az anyukája is. Ő sem mondott semmit ahoz, hogy velük mennék.

Már év eleje óta szerettem volna beszélni ezzel a gyerekkel, de a szorongásom és introvertáltságom miatt, ami keveredik azzal, hogy egy elég magas szinten félénk vagyok, nem nagyon jutottam előlre egész évben. Habár a karanténra sem mondom, hogy az én oldalamon állt volna... De legalább év végére elértem a célomat, amit kitűztem magamnak még év elején. Tudjátok... a jó munkához idő kell! De ennyi...?